Laparoszkópia
L ágyan hozzáfér
A pró rés épp kifér
P ongyola paplan
A lélok lassan
R etrográd amnézis
O llótlan aszkétis
Sz égyentelen fekszem
K árog holló felettem
Ó a sajtod hol van
P ihegőbe holtam
I llanó lét
A kadozik még
Sarkos fényekben hányós szag terjeng
Roppant komolyan gépsegéd sziszeg
Tudatom kúszik alélva mászik
Lábtörlő alatt éppen kilátszik
sziszeg s fúj fénye sompolyog íze
keverem kavar látványa takar
mérgemnek oda nyugtalan holnap
pontokon marnak beleznek varrnak
kényes orr szagol homlokomig hatol
szúrós fertőtlen-orgia tombol
puha foszlányok úsznak bárányok
barátságtalan komoly összerombol
pontokon valóm harsogva karmol
megvagyok roston, itt vagyok ragyogok
NAP-GOMOLY
Sínpárra ráront
a párálló álom
ködfehér-fátyolban
álmodó Nap-gomoly
csak várj…
vérpatak ont
fényre csókot
s vágyódom…
Vér-arany elönti
A fájdalom szigetét
Terülve osztja szét
Fényét-lényét még
S kérlel
Ne menj még!
Kárhozó sárgolyó
Üszkös romja
Foltokban rója…
A vér-nap útja
Nap mint nap
Csak sírja
Vissza-vissza
A bűnös-éj
Kék lepeljét
Kérés nélkül
Fénylik fel
Kegyetlenül
Képtelen
Helyeken…
Mézenhúz
Van abban valami
ha mézen húzva
csúszol a világba
rátalálsz
a mára...
Van abban valami
ha a kaktuszt szereted
a kávét is csak keserédesen
föl nélkül a tejet
méz nélkül kéred
a madzagot,
csak húzzon
nagyon az élet
semmi manna
csak a végzet
kivérezzen!
Szüleimnek
Őrülten…
Őrülten fogantál..
Őrülten szaladtál…
Vágyban vágytál…
Fázva fáztál…
Átfagyva másztál…
Őrülten vágytál…
A mára….
Nélküled...
Nélküled tompábbak a szinek
A gyönyörű város
a szépséges hömpölygő folyó
A fákkal övezett kertek, oázisok
Az arccok, melyek szembejönnek velem
Elvesztik mélységüket
Tompák, szürkék, életlenek
A vár, mely a város fölé magasodott
A kert mely új reményt hozott
A szél, mely mindkettőnket simogatott
Elült már
Elevensége megtört
Az élet varázsa megszökött
Hollépteink nyoma volt
Befedte a feledés hava
Hol nevetésünk szállt...
Más kacajok töltik be a levegőt
Más emberek boldogsága izzik föl.
s az ember csak lépked
Porban, s porrá lesz minden
Nem marad más
csak egy fakuló emlék
Egy kép, egy hang, egy érzés.
Képek zuhataga
Arcod képe beégett elmémbe,
álmomban is látlak Téged.
Vonások, melyek lobogva élnek,
mosolyod ragyogása éltet.
Szempár-drágakő
velőmig hatoló,
tüzes vasként
izzó lávaként
végez
velem.
S ha mégse:
mosolyod
öl, biztosan
mint Rambó
tévedhetetlen,
senki sem marad élve:
én sem.
S ha mégsem:
bársonyhangod végez,
s elalélok,
bár tartom még
magam egy kicsit
de tudom
biztosan
hat,
mint a méreg.
Halálos
kombináció
vagy:
ezt
érzem....
Álomtűz
Az álmok vágyóceánján megérkeztem hozzád
Lubickoltam szemed őrjítő kékjében
Fürödtem hangod lágy zenéjében
elovadtam vágyteli figyelmed bizsergésében.
Mint egy sellő, mely kivívja a tekinteteket,
Puhán, érzéseid sodrásán lebegtem
Egy pillnatra megállt az idő
Kitárult a világ - apró jelekből értjük egymást.
Ehhez nem kell hang
Kettőnk között őrületes kommunikáció száguld,
vibrál a levgő, tele üzenettel
Jelek, melyeket csak mi fogunk
Érzések, megfoghatatlan, ki nem mondott gondolatok.
Érzem: tekinteted tüzének martaléka vagyok
Lángok ölelenek, gyötrelmesen éget: veled vagyok
Felhevült testem minden porcikája ég már
Gondolatom tűzorkánja felemészt.
Gyógyító balzsmként mikor érkezel már?
by sk
S maragdom
M árványozott
A ranyában
R agyogásban
A ndalgó
G -szemed
D erülve beleremeg…
Párnáimon megcsillanó szerelmem
Türkízekben pompázó ragyogásom…
Elkéstél, meglestél… ébredésemmel
elfeledvén: mélykék éj-lefojtásom…
Kívánós álmom visszatükrözödik
fenyőrengeteg lomb-lehelletében…
Álom-hologram kikristályosodik
hegyet visszaverő tenger zöldjében…
S vágyom: olívból villanó kékségre
Tengerszemekbe hajoló kék égre
vágylobogásokból andalgó szépre…
S látom: felcsap a láng íriszemben
komplementerként zöldem kiemelve
s végem… s véged… smaragdomba vontalak…(Téged)
Szűkűlő íriszem
arany hidegzöldje
tűzrubin ajkam
bíbor vércseppje
hűhóval hűtött
darázsom fűzött
keblem halma
óaranyban tűzött
pillangóként csapva
gyűrött lapra
Csoki-soros
óarany folyamban orcám
kipirult álomillat ...sarcom
édes börtönöm ormán
tüzelt vágyam dacol....
Sírotokhoz mentében
Tolultak az emlékek
nyűgösek, édesek
alapélmények...
S vége?
Mégsem
Fogtátok a kezem...
Így köszönhetem újra meg
létem, mit Ti adtatok
Nékem
Mert aki végképp senkié,
az mindenki falatja.
Pusztíts hát szörnyű szerelem.
Ölj meg.Ne hagyj magamra. (Pilinszky J: Parafrázis)
Vérkönnyűim régen
párálló kéjben...
Vágyfogakkal tépem
húsod míg érem...
szemed kérlel?
kővé válva vége...
Vérkönnyűimmé téve
elfolyik létem
őrület-értelme
s tán nem volt mégse?
....
Nem jól van ez...
Tán ölj meg egészen!
Ne falatozz, kérlek...
harapva-fald testem!
Vágyvérem idd meg...
Könnyűimig kegyetlen
tépéssel egyetlen
vérzuhataggá téve
Hadd folyjon kérlek..
Édes anyaföldem
befogadja, rögbe zárja.
Veled leszek
minden lépéseddel végleg...
T obzódó lélek
O oltalom végek
T áltos karom
Á lmos vagyok
L apulós homok
I mamalom nyafog
S árgán villan
Kábán koppan E mellett felemel Rácsodálkozom illatára, látványa Tétován álomba ringat
Körülölel a fény, átszűrődik a kék
térdelek-tépkedek, kábultan lépkedem
szívemig hatol lila orgia dacol
rejtekem nyitva zsongásvarázs kobra
dobol, korhol, ódon fény-koboldom morog
csöppen a kéj, áldást ad, ringat s kér
forog pánikkékje dohog ezüst lomb folt
koppan fanyarmélye leszakadt gombszélek
Szikrázva rázza sistergő valóm, s bódult
korpuszom csak fordul álomra kordul
napsárga-fények, káprázó kékek csöndje
rózsaszín-gyöngye kihalós smaragdzöldem
kirobbanó valóm ujjongva falón
lelkendez, s lágyan pergetem homokom...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…